AzEszter blogja

Lorem ipsun …. satöbbi. És a kép:

Tegye fel a kezét az, akiben még élénken él az emlék a menzai sárgaborsólevesről vagy főzelékről. Az én kezem fenn van. Nem szeretem a sárgaborsónak azt a megnyilvánulási formáját, egészen őszintén. A torkomba szoruló száraz főzelék érzete, a menzai mosogatórongy pállott emléke már az első szagfoszlány után megjelenik a bánattal együtt: a sárgaborsó nagyon hasznos dolog. Szeretni kéne, imádni, falni, sok más rokonával együtt. De nem tesszük.

Rengeteg ásványi anyag és rost van benne, vitaminok garmadája - B1, B2, E - pantoténsav, biotin, folsav, ezen kívül található benne kalium, kalcium, magnézium, cink, vas, mangán, nem beszélve arról, hogy a lencsével, csicseriborsóval és szárazbabbal együtt a vegánok egyik nagyon fontos fehérjeforrása lehet, mert az állati fehérjékhez nagyon hasonló komplex fehérjéket tartalmaz nagy mennyiségben. Hetente egyszer illene fogyasztani belőlük. Itt egy variáció. Legalább annyira szokatlan, mint amennyire nem hasonlít a jól megszokott sárgaborsó ízhez - ezért is szeretjük annyira. És kell-e mondanom, hogy igen egészséges.

Egzotikus ízekhez szokottaknak könnyebb dolguk lesz, ízvilágában egy kis fülledt arab beütést hordoz, de legalább is keleti irányba húz.

Hozzávalók kb. 4-6 főre:

• 30 dkg sárgaborsó
• 1 nagy fej hagyma
• 1-2 gerezd fokhagyma
• 1 ek kókuszolaj - lehet más zsíradék is
• 1 tk őrölt szegfűszeg
• 1 tk őrölt szerecsendió
• 1 tk őrölt fahéj
• 1 tk friss gyömbér
• 1 tk tört kardamom (kb. 5-6 szem)
• 1 tk őrölt bors
• 1 tk őrölt vagy egész koriandermag
• 1 tk cayenne bors vagy chili
• fél liter sűrű paradicsomlé
• 2-3 marék zabpehely
• kb. 1,5 liter zöldségalaplé
• újhagyma
• só, bors

Elkészítés:

1. Az apróra vágott hagymát a kókuszolajon üvegesre pirítjuk, rádobjuk a gyömbért, a fokhagymát és fél percig sütjük ezekkel is.
2. Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk az összes fűszert, majd a tűzre visszatéve néhány pillanatra lesütjük őket.
3. Beledobjuk a sárgaborsót (beáztathatjuk előző este), elkeverjük és felöntjük az alaplével. Lefedve puhára főzzük - de ne főzzük szét! Ez. kb 1 óra - úgy, hogy én nem áztattam be. Ha túl sűrű lenne, tegyünk még hozzá kevés vizet.
4. Az utolsó 15 percre adjuk hozzá a paradicsomlevet és a zabpelyhet szórjuk bele.
5. Frissen vágott újhagymával és lepénykenyérrel tálaljuk. Nyomokban sem emlékeztet a menzára.

Történt egy szürke decemberi napon, még valahol Mikulás után, hogy a blog beállításai között molyoltam. Jöttem-mentem, tettem-vettem, közben pedig jóuram szintén fellépett dolgozni a netre. A fénysebességű 5MB ezt néha nehezebben viseli, ilyenkor belassul egy-egy oldalbetöltés, persze csak annyira, hogy az ember idegbajt kapjon, mert amikor már azt hitte, hogy az oldal betöltődött, már kattint valamire, mire még ugrik egyet a sor és persze, hogy egy nyavalyás bannert vagy egyéb nem kívánt dolgot kap el az ember.

Aznap reggel nem voltam vidám kedvemben, ezt tetézte a hirtelen körkép mindenütt. Kéretlen levelek, hülyeségeken vitatkozó emberek a Facebook-on, egymás torkának ugrás a semmi miatt, a tipikus nagymagyarkodás, közben igazi paraszt módjára gyaluljuk bele egymást a földbe. Nincs mese, ezt tudjuk felmutatni 1000 év után, de hát ki hibáztatna minket, még a saját múltunkat sem ismerjük, kijár nekünk az az utálkozás, na. A facebook-ot egyébként is az egyik leghitványabb emberi találmánynak tartom, ha még oly sokat is lehet néha segíteni a felületén keresztül, de ez maradjon itt szubjektív véleményként. Nem szövegelek, hiszen a blog is rajta fut.

Aztán hangosan “elgondolkoztam”, ezt nyilvánvaló okok miatt nem önteném újra szavakba. Az első fejcsóválás után mentem tovább, intéztem a dolgom, de nem hagyott nyugodni épp az, amit most is csinálok, miközben ezeket a sorokat írom: mi a töknek kell a fél életünket a neten élni? Megosztani minden egyes fingásunkat, össze-vissza posztolni az éppen aktuális állapotunkat, ha lázas vagy azt, ha meggyógyultál azt és egymásnak szépeket kívánni karácsonykor - facebook-on? Remek. Lassan már a telefonhívás és e-mail is ciki, mer’ majd írok face-en. Ha nem vagy facebook-on, akkor nem is létezel. Hát én szeretnék így nem létezni, köszönöm.
Hasonló gondolattól vezérelve rémlett fel az a kérdés, ami már egy jóideje szintén foglalkoztat, de pusztán időhiány miatt. Nyilván észrevettétek, hogy SOKKAL kevesebbet vagyok. Nos, ez a jövőben sem lesz másképp. De azon a reggelen, komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy ennek a blognak, mint sok másiknak a neten, pusztán helykitöltő és díszítő funkciója lehet. Mert kinek is kellene, rajtam kívül? De még nekem sem, hiszen a recepteket itthon is tárolhatom, leírhatom a rugós gerincű kockás füzetbe, ahogyan a nagyi is tette azt, és majd az unokák fogják talán egyszer lapozgatni, keresve az elfeledett ízeket…Ehelyett itt vannak a receptek, már alig vannak kézzel írott receptesfüzetek talán és én elkedvetlenedtem. Ez nálam egyébként sem nehéz, az emberekhez fűződő kapcsolatom finoman szólva is varázslatos…

Aztán egyszer csak, meghallotta valaki odafenn, hogy tele van a hócipőm - úgy tűnik. Ugyanis a legközelebbi oldalbetöltésnél, miközben jóuram épp a düsseldorfi raktárnyilvántartó rendszert távkezelte pizsamában és papucsban, jelentősen csökkentve a letöltési sebességet, egy apró mozdulattal a freeblog jól ismert Harakiri gombján találtam magam. Ez pont azt csinálja, amit jelent, csak egy dologgal nem számoltam. Lanyha nyugalommal vártam a biztonsági kérdést, ami ezúttal azonban elmaradt. Kössetek követ a nyakamba és süllyesszetek el, nem értem és erre azóta sem kaptam érdemleges választ az illetékesektől - a baj egyszerűen megtörtént. A blogom a következő pillanatban nem volt sehol. azeszter.hu megszűnt létezni.
Először felnevettem és felkacsintottam, azért az égieknek van humorézéke, azt kell mondjam. Aztán persze erőt vett rajtam a düh, az értetlenség, a kétségbeesés és minden hasonló tónusú teljesen felesleges emberi érzés és tipródás mindenféle fokozata. Nem volt blogom. Ez így leírva elég röhejesen hangzik, de valójában nem a blogot sajnáltam, hanem az elmúlt 3 év munkáját. Nem lettem tőle sem híres, sem gazdag, sem népszerű, nem is akartam. De az elpocsékolás ilyen foka azért fájt volna.
Azonnal elkezdtünk rajta dolgozni, ennek eredménye, hogy most van blog, képek viszont nincsenek, mert azokat már nem tudta a freeblog visszahozni. Azt mondták.

Így egy hónap távlatából, most leültem, hogy ezt megírjam nektek. Itt, a blogon. Hogy ezek után sem lesz több, sem jobb, de ami lesz, az jó lesz, remélem. A képeket, amikor van időm, töltöm vissza, de ez időbe telik és van, amikor olyan cudarul ki vagyok még erre akadva, hogy az még a maradék kedvemet is elveszi, hogy pár száz képet visszatöltsek pár hét alatt. Nézzétek el nekem. De lesz olyan is, aki most gyorsan nyom majd egy “nem tetsziket”. Mert az fontos.

Köszönöm.

Nem sokat fűznék hozzá.
Pontosan 3 napja jött ki ez a szám. A Zene azt hiszem valahol itt kezdődik.

“The story behind the song:

Each time we write/arrange a tune we take a journey. We have to admit—this journey took us a lot further than we expected. Retracing our steps reveals several factors that made this a reality. As we started arranging it we had serious writer’s block. Perhaps some of the worst we’ve ever had. In fact, one day instead of writing we went around the entire studio with a can of WD-40 and coated every piece of metal to ensure that we were a squeak-free studio. Then on a whim we decided to back away and take an entirely new approach to the song—an African approach. It may seem random in retrospect, but at the time it was an exciting way to restart the arrangement. It was working, but our journey still was on foot until we called in Alex Boye, one of the most talented people we’ve ever met. Alex has this contagious energy that gave new life to the song and to us. He sings the tune in 4 different languages: Swahili, English, Yoruba (his mother’s native language), and Alex’s own African “scat” (we’ll call it…Scafrican) =) Most of the words you hear are translated from the lyrics in the original Coldplay Tune. We’re huge fans of Alex — We bet you are now too!
Follow Alex on Facebook here: http://www.facebook.com/alexboye.music?ref=ts

When we had finished the arrangement we all agreed that listening to it was like taking a journey to somewhere remote and ruggedly beautiful. How were we to depict this with a cello, African percussion and, most difficult of all, a grand piano? We took a risky, but oh-so-valuable turn when we called in helicopters to air-lift us and our instruments where none had gone before! (Please excuse the Trek reference). Since no one had ever done this before where were we to go for advice? Well, we can tell you that Home Depot didn’t have a lot of answers (how disappointing) but we did clean them out of their strongest cable they had. We don’t mind telling you that when that helicopter began lifting our brand new-never-before-played grand piano into the air we couldn’t help close our eyes and cross our fingers. We consider a blessing of Heaven that it worked. I guess we figured that if it didn’t, maybe it could still be a viral video — “PIANO MOVE FAIL” =)

We’d like to thank from the bottom of our hearts, Duane Fielding who offered the helicopters and SkyHawk http://www.skyhawkhelicopters.com for not dropping the piano…:-) Half-way through the first day of shooting we discovered that, as typical guys, we had forgotten to bring ANY food or water to this remote location. We had two options: one, wrestle a mountain rodent and harvest cacti or two, starve. Duane, our head pilot, took pity on us. He took off (literally) and moments later landed in a Wendy’s parking lot, ordered 5 of everything (sadly, he couldn’t use the drive through)…took off again and brought us chicken sandwiches and hamburgers via airmail. Thank you Duane! Flying in your helicopter was a dream come true for us despite the lack of doors. =)”

Nem szeretem a kekszeket. Nagy ritkán, ha készítettem is, biztos, hogy jóuram eszegette egy darabig, amíg meg nem unta, aztán pedig bedaráltam valahová. Azt hiszem egyszerűen nem szeretem a szárazra sült ropogós dolgokat, ez alól igen kevés kivétel van, de az édes kekszek semmiképpen sem tartoznak ide. A cantuccinitól sírok, akkor is ha még oly remekbeszabott is a recept, egyszerűen nem szeretem. És mert divatos, attól sem fogom megszeretni.

Maradt a probléma azonban: a hétvégi varázslóiskolába a tanulóknak sütni szerettem volna valamit. Hosszúak ilyenkor ezek a napok, kimerítőek is, mindig jól esik a ropogtatnivaló. A tepsis vagy egyéb süti most nem tűnt jó ötletnek, tekintettel, hogy mindkét kezünkre szükség van bizonyos varázsmódszereknél, mindenképpen kekszben gondolkoztam. De varázslás ide vagy oda, ettől nem lettem jobb kedvű, tekintve a fentebb leírtakat. Persze szerény vagyok és önzetlen, a kedvükért szívesen csináltam volna valami ropogósat. Ej, már megint ez a ropogós szó…De tekintve, hogy lenyomom velük az egész hétvégét, szerettem volna dőzsizni én is kicsit a munkám gyümölcséből. És hogy a lelki üdvünk se vesszen el nagyon, előkerült a répa, egy kis nádcukor, tönkölyliszt, de azért volt ott narancslikőr is. A csoki teljesen véletlenül került rá. Nem én voltam.

Ide tartozó okoska: a sárgarépát sokkal szerencsésebb főzve vagy sütve fogyasztani, mint nyersen, mert az erős sejtfalak - amik elválasztanak minket az értékes karotinoidoktól - csak hő hatására károsodnak annyira, hogy aztán hozzáférjünk a belsejéhez.

Most már ritkán sütök recept után. Csak akkor, ha valami új dolgot tanulmányozok. Legtöbbször azonban elegánsan a vállamon át dobálom a hátam a megett lévő tálba a hozzávalókat és csukott szemmel szeletelem a hagymát 3 szelet/sec -es végsebességgel…Persze. Egyszerűen csak addig gyömöszölök bizonyos dolgokat a tálban, amíg valami ehető nem kerekedik belőle. Itt a gond azonban sokkal nagyobb volt, a puhaságot kellett megőrizni. Fogalmam sincs hogyan, de elsőre sikerült. Boldogság van.

20 dekás keksz, avagy a sárgarépás ökölrecept

• 20 dkg apróra reszelt sárgarépa
• 20 dkg nádcukor
• 20-25 dkg liszt (ebből 5-10 dkg tönköly)
• 20 dkg vaj
• 20 dkg őrölt mandula/dió/kókusz vagy akár vegyesen
• 1,5 dl kefír
• 1 tk szódabikarbóna
• 1 tk vaníliakivonat
• 2 ek narancslikőr
• 2 marék mazsola
• 2 ek barack vagy szilvalekvár

A tetejére

• egy marék dió
• 10 dkg étcsoki felolvasztva

Elkészítés:

1. A cukrot a vajjal habosra keverjük, majd az összes többi hozzávalót beleborítjuk a tálba. Kézzel, lábbal, géppel, kanállal összekeverjük addig, amíg egy igen ragacsos, de már formázható kulimászt kapunk. Ha nem lenne formázható (répafüggő) akkor még adjunk hozzá az őrölt mandulából egy keveset, végszükség esetén a lisztből.
2. Kényelmes diónyi gombócokat ügyeskedünk belőle sütőpapírral kibélelt tepsibe, mindenképpen hagyjunk helyet köztük, mert elterülnek majd.
3. 190 fokon 20 percig sütjük vagy addig, amikor már látjuk, hogy a kekszek széle barnulni nem kezd.
4. Vegyük ki a sütőből és hagyjuk hűlni egy ideig, mert egyébként is könnyen törik.
5. A csokit olvasszuk langyosra, csurgassuk meg vele és díszítsük dóval vagy akármivel.

Tipp: A hozzávalóknál színesen szedett részhez egyéb alkatrészeket adva ezernyi variációval elkészíthető kekszet kapunk. Fontos megjegyezni azonban, hogy ha szállítani szeretnénk, mindenképpen dobozba tegyük. Ez ugyanis puha. Nagyon. Ha keményebbre szeretnénk készíteni, emeljük a liszt mennyiségét.

Ezen a hétvégén beköszönt az advent. Mindenki másképpen, de ha másként nem, hát egy virágosnál készen vett valamilyen koszorúval talán részt vesz benne. Adventről mégsem írok most hosszú bekezdéseket. Az, hogy kinek mit jelent, vagy jelent-e bármit is, egyéni mindenkinél.

A koszorú azonban nem nagyon hiányozhat ünnepekre valamit is adó házaknál. Ám ha nem is gyújtanak gyertyát, alternatívaként itt egy ehető darab. Pontosan olyan, amilyennek látszik. Ragad és édes. Nagyon.

Remekbeszabott kis darab lett, olyan kis napfényesen túlcsorduló, szívet melengető finomság. Minden alkalomra. És ha már koszorú, hát akkor épp most teszem közkinccsé.

Fontos eleme, mint ahogyan látszik is, a narancs és citrom, ezek felhasználása erős érzelmi viharokat okozott. Köztudott, hogy Magyarországon szinte nincs az a zöldséges, aki be merné nyíltan vállalni, hogy az összes citrus és jól hangzó klementin gombaölővel van kezelve, amit mi csillogó szemekkel gyalulunk majd a süteményekbe bele. Juhu! Megoldás nincs, rosszabb esetben olyan kofa is akad, aki azt sem tudja, hogy ez a tény egyáltalán léteik és igen velős/valós probléma. A bionak mondott citromot ehhez a receptben egy Intersparban vettem meg, a narancsokat pedig 2 egész éjszakán át áztattam hideg vízbe, cserélgetve rajta az áztató levet. Nyilvánvaló, hogy a méreganyagoktól nem lehet teljesen megszabadulni, de amit meg lehet tenni, azt tegyük meg. Mivel a több tonnányi vegykezelt narancs és citrom érkezik kis hazánkba kezelve minden jóval, ezért tegyük meg, ami tőlünk telik, kiváltképp az ünnepek közeledtével, amikor citromok és narancsok csillióit fogjuk bolgdogan belereszelni süteményekbe…

Javaslatom utólag: biocitrom használata, a narancs elhagyható!

Különben egész szép lett, nem? Most tele is rakom a bejegyzést jó sok képpel. Először is, mert olyan napsugaras, hogy hátha jobb kedvre derít mindekit, másodszor, szerintem még nézegetni is jól esik, szemnek, léleknek egyaránt.

Citrusos birskoszorú aszúsziruppal

Hozzávalók egy 24-26cm átmérőjű koszorúformára:

• 4 dkg mazsola
  1 vaníliarúd kikapart magja
  0,5 dl rum
  1 citrom reszelt héja
  1 narancs reszelt héja
  1 kisebb birsalma (kihagyható)
  40 dkg liszt
  5 dkg élesztő
  10 dkg porcukor
  1 dl tej
  0,5 dl édes fehérbor
  1 teáskanál só
  0,1 g sáfrány
  4 tojássárgája
  100 g vaj

  A mázhoz:
  400 g porcukor
  1 citrom leve
  2 dl édes fehérbor
  1 db citrom
  1 db narancs

Elkészítés:

1. A mazsolát a rummal és a vanília magokkal addig forraljuk, amíg a mazsolák kicsit felfúvódnak.
2. A citrom és narancs héjat lereszeljük, a birset meghámozzuk és szintén lereszeljük egy nagy lyukú reszelőn.
3. A lisztet elkeverjük a sóval, porcukorral, reszelt héjakkal és a birssel.
4. A tejet egy edényben a sáfránnyal felmelegítjük, beleolvasztjuk a vajat, elkeverjük benne az élesztőt és simára dolgozzuk benne a tojássárgáját. Végezetül a mazsolát a levével és a borral együtt adjuk hozzá.
5. Ezt a keveréket öntsük a liszthez és gyúrjuk 10-15 percig, amíg szép, rugalmas tésztát kapunk, szükség esetén kevés lisztet vagy tejet adjunk hozzá.
6. Kivajazott edényben pihentetjük 1 órát, amíg a tészta a kétszeresére megkel.
7. Közben elkészítjük a kandírozott héjakat: a mázhoz szükséges porcukor felét felolvasztjuk a borban, és beletesszük a vékonyra szeletelt, alaposan megmosott vagy lehetőleg kezeletlen citromot és narancsot. Ezt lassú tűzön kb. fél óráig főzzük, ha nagyon sűrűsödne, adjunk hozzá egy kevés vizet. Akkor jó, amikor a szeletek üvegessé válnak a sziruptól. Ekkor szedjük ki a szeleteket, fektessük őket tányérra, a sűrű szirupot pedig fogjuk fel egy pohárban.
   
8. Az időközben megkelt tésztát még egyszer gyúrjuk át, majd osszuk 2 felé. A két félből sodorjunk két 50 cm hosszú hengert, majd ezeket egyszerűen csavarjuk össze, két végüknél fogva illesszük egybe és tegyük kivajazott koszorú tortaformába. (Én sütőpapíroztam) Ez az egyik módszer. A másik, amit azóta már egyszer kipróbáltam a következő: 1-1,5 dl aszút 1 nagy ek keményítővel besűrítek. A két hengert laposra nyújtom, megkenem ezzel a zselével és feltekerem, mint egy szivart, majd így csavarom őket össze. Sülés után nem látszik, csak az íze oldódik bele a tésztába. Finom volt. Lehet kísérletezni.
9. Előmelegített sütőben először 120 fokon sütjük 15 percig, majd megemeljük a hőmérsékletet 180 fokra és addig sütjük, amíg szép aranybarnára sül, kb. fél óra alatt. Ha nagyon barnulna a teteje, lazán tegyünk rá egy darab alufóliát.
10. Ha megsült, még melegen csurgassuk meg a félretett sziruppal, majd hagyjuk hűlni.
11. A tetejére a mázhoz szükséges porcukor másik felét és a citromlevet keverjük el, vonjuk be vele a koszorút. A kandírozott citrusszeletekkel díszítsük.

Régi vágyam teljesül ebben az évben: végre itthon töltjük a karácsonyt. Bár megérzéseim szerint idén nem lesz fehér, mégis jól esik a gondolat, hogy a kandalló elé kucorodva, kutyussal a lábunk előtt szól majd a Csendes éj. Így képzelem, semmi cécó. Nem készülök eszeveszett ajándékvásárlással, még receptekkel sem. Azt hiszem, majd éppen akkor, ott fogok improvizálni valamit, tekintve, hogy sosem vagyok hajlandó 1-2 óránál többet tölteni a karácsonyi menü elkészítésével. Nem az evésről szól. Bármennyire is nagyon trendi és kötelező egy gasztrobloggernek valami újat letenni az asztalra és már mindenki hetekkel előtte erre görcsöl - én nem teszem.

Mi nyugiban elköltjük azt a kis vacsorát, megszeretgetjük egy-mást és inkább beszélgetéssel, nyugalommal töltjük ezeket az órákat. Nem rohangálunk fel-alá egész délután, jóuram ajándéka is már hetek óta becsomagolva várja a karácsonyt. Ha véletlenül nem futunk bele egy antikváriumban, akkor persze bajban lennék, de ugye véletlenek nincsenek…
Ezen a héten végre végére értünk a hivatalos ügyintézéseknek is egy időre. Nem kell többet sem földhivatalba, sem Elműhöz mászkálni, nem keserítik meg az életemet az illetékbefizetési osztályról érkező végzések. Vége van. Beköszöntött a nyugalom.

Mintha minden angyal odafentről szépen elrendezte volna a dolgokat, hogy szellemileg is felkészülve lépjünk ebbe az ünnepi időszakba és az új évbe. Fontos év az idei és a következő még inkább. Nem csak nekünk, mindannyiunknak. Neked is, aki most ezeket a sorokat olvasod. Mennyi minden történt veled ebben az évben, amire nem is számítottál, amit nem is terveztél?… Talán sok jó, talán sok rossz dolog. Annyi minden, amire előre nem gondolhattál, mert az Élet egyszer csak fogta magát és elrendezte. És Te hiába tettél volna bármit.

Hagyni kell és tanulni, ez az időszak nem csak vásárlások, készülődések vagy szomorkodások időszaka. Ilyenkor kell leülnünk és számot vetni az elmúlt évvel. Sokszor az előzőekkel is… Számot vetni mindazzal, amit megtettünk vagy épp azzal, amit nem. Végigjárni lélekben újra olyan utakat, amiken több elágazás is volt, mi mégsem arra mentünk, amerre a lelkünk súgta, csak súgta, hogy menjünk. Nem  figyeltünk rá. Talán csak azért mert rossz napunk volt, talán csak azért, mert a józan ész szerint mást kellett volna tenni, talán csak lusták voltunk szembe nézni magunkkal és tenni valamit, amiről tudtuk, hogy már régen meg kellett volna tenni.

Kép forrása: http://www.utazzausztriaba.hu

Bármi is az, ez a gondolatok és érzések, a letisztulás időszaka is. A befelé fordulás, magunkba révedés, vizsgálódás időszaka. El kell döntenünk, hogy mit viszünk magunkkal tovább az úton. Mi az amit mindenképpen vinnünk kell és mi az amit már réges-régen le kellett volna tennünk? Mi az, amit csak azért cipelünk, mert szinte már észre sem vesszük, hogy ott van, mert megszoktuk és mi az, ami újként kívánkozik az életünkbe? Időszaka ez a kulcsok eldobásának, miután bezártunk egy régi ajtót. Ne akasszuk a kulcsot a nyakunkba, hogy majd még ki tudja mikor kinyitjuk azt az ajtót, ha szükség lesz rá. Talán már régen be is záródott magától, csak mi még nem akarjuk észrevenni.

Higgyjünk a megérzéseinknek, higgyjünk abban, hogy sokszor bármennyire fájdalmas is, de pontosan az történik velünk, aminek történnie kell. Az Élet sosem hoz elénk olyan dolgot, amire már ne lennénk készen. Csak mi érezzük úgy. Vegyük észre, hogy mindig van választás, csak a magunkba vetetett hit hiánya szabhat gátat.

Pedig csak hinni kell. A szívünk legmélyéből. S hogy miben? Erre mindenkiben ott a válasz, csak meg kell keresni. Bölcsességet és kitartást, szeretetet és békességet kívánok mindenkinek az útkereséséhez és az adventhez egyaránt.

Szeretettel

Eszter

Komolyan belemélyedtem ebbe a Vízműves borítékba ma reggel. Az egyik fele igaz, a másik nem, középen a hihető L’Oreal szagú kompromisszum, mindez olyan érvekkel alátámasztva, hogy csak na! Még csak nem is hízlal! Anyám borogass… Azért jellemző, hogy mi az ami ma eladhatóvá és népszerűvé tesz valamit…

Megnézném azért magamnak azt a fazont, aki ezeket a mondatokat így összerakta. De az is lehet, hogy egy egész csapat dolgozott rajta verejtékes munkával…  ?

Gyorsan összefoglalva a lényeget: eddig csak természetes édesítőként volt kapható és engedélyezhető, most azonban az élelmiszeriparba is beengedték végre.

FONTOS MEGJEGYEZNI: E960 néven fog feltűnni az élelmiszerek csomagolásain.

Miért jó ez nekünk? Mert végre lesznek helyek, ahol nem aszpartammal vagy mással fognak talán végre édesíteni, hanem ezzel. Több előnye is van, először is 300-szor édesebb a cukornál, kalóriamentes és nem okoz fogszuvasodást sem! 

Az engedélyről bővebben itt:

http://www.vg.hu/vallalatok/​mezogazdasag/​engedely-a-stevia-edesitoszerre​-362414

Németül pedig itt:

http://www.aid.de/presse/​presseinfo.php?mode=beitrag​&id=5524

Több, mint jó. Aki pedig teheti vegyen növényt is. Ugyan nem telel át kertben, de hálás darab, egy darabka levélke megédesíti a reggeli teát. Nálunk most az alagsorban csücsül, ahol viszonylag hűvös van, ilyenkor locsolni sem kell annyira- erre egyébként is kicsit érzékeny. Egészen jól bírja, amióta behoztuk, bővebbet majd márciusban. Érdemes próbálkozni az otthoni tartással, ki is lehet szárítani, úgy is felhasználható.

Hasznos link a növényről és tartásáról, valamint szárításáról és felhasználásáról pedig itt:

http://stevia.uw.hu/termesztes.html

Juhu!

Induljunk ki abból, hogy kevés olyan magyar ember van, aki nem szereti a tésztát. A magyar tésztagyártás remekeit félretéve bizony egy otthon gyúrt, mamaféle, köbön sok tojásos szélesmetélt pont ugyanúgy lehajazza az olasz sznobokat, mint ahogyan a magyar sznobok pedig odavannak az olaszért. Teljesen indokolatlan. Tudni kell jó tésztát gyúrni, gép nélkül nyújtani, de a gasztrosznobolás néha átcsúszik egy olyan irányba, ahol a külföldi csak jobb lehet. Ez azért nem minden esetben igaz - szerencsére.
Én most nem gyúrtam tésztát. Szégyenszemre. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ez is abban az időben készült, amikor finoman szólva is taknyom-nyálam egybefolyt. Örültem, hogy kifőztem azt a csomag tésztát, na.

Mondanom sem kell: ehhez a recepthez házi tészta dukál, a gombócként megdicsőült liba tiszteletére. Persze, hogy persze, hogy már lement a Márton nap. Aki letöltötte a Kifőztük magazint, az úgyis megtalálta a receptet, aki nem, az pedig Márton nap után is egészen nyugodtan elkészítheti. A javas azt tartja, ha Márton napon libát nem eszik, egész évben éhezik. No, ezért kell enni Márton napon kívűl is.

Könnyen rájöhet a jó asszociációs képességekkel rendelkező, hogy erősen hajaz az olasz húsgombócos dologra ez itt. Ííí, má’ megin’ egy olasz…Nem. Rálazulva a dologra egyszerűen eltésztásítottam azt a libát, amit 90%-os valószínűséggel “Sült libacomb almás párolt káposztával és krumpligombóccal/tört krumplival” találunk Márton nap környékén a legtöbb vendéglátóipari egységben. Csak kicseréltem a sültet daráltra, a káposztát sütőtökre, a gombócot tésztára és tárám! Varázslat.

Egyik agymenésem, ami felkerült a gyakran készített kategóriába. Lágy ízű étel, de nekem egyben van.

Sütőtökszószos tészta pirított libagombócokkal

Hozzávalók 4 főre:

• A tésztához:
  
  50 dkg sütőtök
  5 dkg libaháj
  1 fej vöröshagyma
  2 gerezd fokhagyma
  1 teáskanál pirospaprika por
  1/2 teáskanál frissen őrölt feketebors
  2 evőkanál balzsamecet
  2 evőkanál citromlé
  2-3 db friss zsályalevél
  50 dkg szélesmetélt
  1 dl fehérbor

A gombócokhoz:

• 50 dkg darált libacombhús
  2 db tojás
  3 evőkanál zsemlemorzsa
  3 evőkanál darált fenyőmag (mandula vagy dió is jó)
  1 kis csokor petrezselyem
  1 evőkanál frissen aprított korianderzöld
  1 kis fej vöröshagyma
  1 teáskanál őrölt kömény
  1 teáskanál só
  1/2 teáskanál frissen őrölt bors
  1 dl fehérbor

Elkészítés:

• A darálthúst, a fehér bor kivételével, a gombócokhoz szükséges összes hozzávalóval összegyúrjuk. Szükség esetén kevés zsemlemorzsát adhatunk még hozzá, hogy jobban összeálljon. Diónyi gombócokat formázunk belőle és egy nagyméretű teflon serpenyőbe rakosgatjuk őket. Fehérbort és vizet öntünk alá, majd fedővel lefedve közepes lángon 15 percig pároljuk.
  A gombócokat egy tálba szedjük, félretesszük.
  A sütőtököt közben kockára vágjuk, a hagymát felaprítjuk. A libahájat serpenyőben kiolvasztjuk, a zsírján a hagymát üvegesre pirítjuk. Rádobjuk az összetépkedett zsályalevelet, az átnyomott fokhagymát, és fél percig sütjük. Ezután szórjuk rá a pirospaprika port, feketeborsot, elkeverjük és rögtön hozzáadjuk a felkockázott sütőtököt. Kevés vízzel és a fehérborral felöntjük, fedővel lefedve, a tök fajtájától függően, 20-30 percig pároljuk. Közben sűrűn kevergetjük, hogy a tök szétfőjön.
  Amíg a tök puhul, sós vízben kifőzzük a tésztát is.
  Ha a tök puha és kellőképpen szétfőtt, ízesítsük sóval, balzsamecettel, citromlével.
  Tálalás előtt a húsgombócokat egy kevés olajon átpirítjuk, a tésztával, szószra ültetve tálaljuk, kevés zöldfűszerrel meghintjük.